Világméretű hálózat

Sok olyan dolog van, amit szeretek a nagyszabású rendezvényeinkben. Hogyan is lehetne ezeket nem szeretni? Az izgalom, a sikereitek ünneplése, a tűzijáték és az érzés, amikor megosztjuk veletek a legújabb fejlesztéseinket - ez mind-mind csodálatos része az egésznek. Van azonabn valami, amit minden másnál jobban várok ilyenkor - ez pedig a lehetőség, hogy találkozhatok a világ minden részéről összegyűlt nagyszerű barátaimmal, és beszélgethetek velük, veletek.


Történt velem egyszer valami Costa Navarinóban, Görögországban, amit még nem volt alkalmam elmondani. Most azonban, amikor már közeledik a dubaji Global Rally, és a 2017-es Eagle Manager minősülési időszak vége, úgy érzem, elérkezett a megfelelő pillanat.

Egyik este néhányan Püloszban, egy Costa Navarinótól húsz percre lévő kisvárosban vacsoráztunk. Egészen késő lett, mire visszaindultunk a szálláshelyünkre, és én arra számítottam, hogy teljes csönd fogad majd minket, minden kihalt lesz, hiszen közel lehetett már az éjfél. Ám nem ez volt a helyzet. Az egész előcsarnok, és a kiülős, teraszos éttermek mind tele voltak a világ különböző részeiről összegyűlt Forever Üzleti Partnereinkkel, akik lelkesen osztották meg egymással élményeiket, tapasztalataikat, legjobb módszereiket, tudásukat és kultúrájukat.

Az előcsarnokban láttam néhány Eagle Managert Malajziából, akik épp a Benelux államokból érkezett Eagle Managerekkel osztották meg élményeiket, és japán vezetőkkel - akik először vettek részt Eagle Manager Találkozón - beszélték meg, hogy miért is olyan fontos ez az esemény.

Ez a Forever-események legfontosabb része. Az önzetlenség, ahogyan segítünk egymásnak, és megosztjuk velük ezt a kivételes lehetőséget. Ez hozza össze ezeket a lelkes embereket a világ minden pontjáról. Ez teszi a Forevert kivételessé, ez segített abban, hogy a cég már negyven éve sikeres ebben az üzletben. Ehhez hasonló pillanatok bizonyára Dubajban is adódnak majd, ahol sokan a vezetőink közül összegyűlnek. Arra kérlek, szánj egy percet arra, hogy átgondolod, Te hogyan veszel részt egy ilyen beszélgetésben. Te is megosztod másokkal a legjobb módszereidet, a pozitív hozzáállásodat és a tudásodat? Nyitott vagy és készen állsz arra, hogy tanulj másoktól? Légy őszinte magadhoz!

Mint Global Rally minősültek, ti képviselhetitek ezen üzlet legeredményesebb munkatársait. Tudom, hogy a felelősség óriási! A szavaitok és az általatok mutatott példa rendkívül fontos. Szükségünk van rátok, hogy tanítsatok másokat, megmutassátok a pozitív hozzáállás és a rugalmasság erejét, amivel a viszontagságos időket át tudjuk vészelni.

Alig várom már, hogy találkozzunk Dubajban, ünnepeljem a sikereteket, halljak az elért eredményeitekről és tanuljak. Mert az igazság az, hogy magam is minden egyes nap többet tudok meg ennek az üzletnek az erejéről.

Mosolyogjatok!


Gregg Maughan